Diozófiai
ELMÉLKEDÉSEK
A felfordulás javarésze azért keletkezik a világban, mert az emberek nem becsülik meg eléggé saját magukat. Mivel sohasem alakítottak ki együttérzést vagy gyengédséget önmaguk iránt, nem tudtak belső békét és harmóniát teremteni, s emiatt másokra is ezt a zavaros és békétlen képet vetítik ki.
Ahelyett, hogy nagyra értékelnénk az életet, gyakran magától értetődőnek vesszük a létezésünket – vagy lehangolónak, terhesnek találjuk az életet.
Életünket természetesen komolyan kell vennünk, ám ez nem azt jelenti, hogy a katasztrófa szélére kellene sodornunk magunkat panaszkodásunkkal, vagy azzal, hogy neheztelünk az egész világra.
Személyes felelősséget kell vállalnunk életünk minőségének megjavításáért.
Amikor nem büntetjük és kárhoztatjuk önmagunkat, amikor megnyugszunk és méltányolni tudjuk testeinket és tudatunkat – akkor kezdjük felvenni a kapcsolatot a bennünk levő alapvető jósággal.
Ezért tehát, legyünk hajlandóak megnyílni önmagunk elött. Ha gyengédséggel viszonyulunk önmagunkhoz, észrevesszük a gyengéinket, de képességeinket is. Nem érezzük többé azt, hogy nem szabad tudomást vennünk bajainkról, vagy azt, hogy el kell túloznunk önmagunk elött a képességeinket.
Nagyon nagy szükségünk van erre az önmagunk iránt táplált gyengédségre és megbecsülésre, mert csak ebből kiindulva tudunk segíteni önmagunkon és másokon.
Emberi lények lévén, megvan bennünk az az alap, amelyből kiindulhatunk, ha magasabb szintre akarjuk emelni életünket és teljesen boldogok akarunk lenni.
Ez a kiindulási alap mindig elérhető. Vannak testeink, van tudatunk, s ezek igen becsesek a számunkra. Mivel vannak testeink, s van tudatunk, képesek vagyunk felfogni ezt a világot.
A létezés csodálatos és értékes.
Nem tudjuk mennyi ideig fogunk még élni, ezért, amig miénk az élet, miért ne használnánk fel? És még mielött felhasználnánk, miért ne becsülnénk meg?
folytatjuk...
- ! -
~ * ~
